Link: http://picasaweb.google.com/tmatrai/Peking4

Link: http://picasaweb.google.com/tmatrai/Peking3

Rácsodálkozás

Végre :)

Megint átálltunk

Csak az az apró gond, hogy most éppen magyar időre...

Siker az asztalnál

Tegnap éjjel végre tudtunk normálisan enni! A környéken betértünk egy véletlenszerűen kiválasztott vendéglőbe, ahol végül is fantasztikus estét töltöttünk. A személyzet szerintem azóta is a rólunk készített videókon és képeken röhög. :)

Szerettünk volna enni pekingi kacsát, vagyis 'kinéze háp-háp-háp'-ot. Persze nem értették, mi akar ez lenni. Az asztalon már volt minden: sült kacsafej, nyak és szárny, de mell, comb sehol. Próbáltuk megértetni velük, hogy nekünk pont a hiányzó részek kellenének. Nem érteték meg. Kokó kacsafejből, szárnyból és nyakból összerakott egy tálcán egy testnélküli kacsát és mutogattuk, hogy hol van az a rész, ami ezeket öszetartja. Nem értették. :D

Aztán lerajzoltuk - az egyes testrészeket számmal megjelölve - és huszadszor is feltettük a nagy kérdést: hol a négyes (kép: http://lh5.ggpht.com/tmatrai/SKZ1-em90ZI/AAAAAAAACVA/9RPYjyZMP1M/P1010142.JPG?imgmax=512)? Kb egy óra múlva megkaptuk a választ, de addigra már a szakácstól kezdve a vendégeken át mindenki annyira dőlt a nevetéstől, olyannyira, hogy folyamatosan mentek ki az utcára, mert egyszerűen nem bírták már. :D

Aztán újult erővel visszajöttek és a nevetéstől újra beestek az asztal alá. A végén ettünk jófajta tésztát mindenféle zöldséggel, mogyoróolajjal. Tényleg finom volt. Végre. :)

Aztán vettünk a személyzetnek egy üveg rizspálinkát, ittak velünk, aztán hoztak mindenféle kostolókat. Volt, ami ízlett, volt, ami nem. Ma megyünk hozzájuk újra (előtte 2 órával hívjuk őket telefonon, hogy készülhetnek, a telefonban csak annyi a jelszó, hogy 'kinéze háp-háp-háp' és már tudják kik vagyunk :D ), hazai pálinkával és marahapörkölt konzervvel felszerelkezve. Asszem ma megyünk velük a konyhába, főzünk velük egy vegyes kínai-magyar vacsorát. :)

Felejthetetlen este volt a tegnapi, nem lehet visszaadni, hogy mekkora élmény volt. Kultúrák találkozása az asztal körül. Katartikus volt! :D

Ja, és hatalmas borravalóval fizettünk összesen 1000 forintot...

Link: http://picasaweb.google.com/tmatrai/Peking2

Agresszio

Szegeny kinai rendezolany nem bir a magyar taborral a kezimeccsen, a tobbszaz magyar egy helyen, felallalva szurkol. Azon mar tullepett, hogy senki sem a jegyen eloirt helyen van, de az allva szurkolast nem tudja megemeszteni. Kerlel, konyorog, integet. Semmi hatas. Vegso megoldaskent egy nagyobb kartonlapra felirja es mosolyogva korbehordozza: Please sit down! Semmi hatas. Feladja, olyat meg nem latott, hogy ilyen agressziv fellepes sem segit.

Funyiras

Az Olimpiai Kozpontban nem am geppel. Nem is kaszaval. Kezzel. Negykezlab par tucatnyian ellepik a teruletet es kezzel szepen egyenletesen letepgetik a fuszalakat. Hasonlo elven mukodik a meccsek utani palyatakaritas: tucatnyian kapnak egy flaska tisztitoszert meg egy zsebkendo nagysagu rongyot, szisztematikusan vegigmennek a palyan lehajol-fuj-torol-felall-tovabbmegy ritmusban.

Mai sokk

A szupermarketben a snackek kozott szaritott-, vakuumcsomagolt csirkelabak szazszamra, egy kupacban.

Zaszlo

Tudtuk, hogy szeretik a kis zaszlaikat lengetni. Tudtuk, hogy szeretik az ossze-vissza mindenfele szinekben villogo bizbaszokat. Most kombinaltak a kettot: az esemenyeken az Olimpia kabalafiguraival ellatott kis zaszlokat osztogatnak, melynek ha a zaszlorudjat kicsit megtekeri az ember, villog a vege. Az Olimpia melto jelkepe.

Tegnap a pólómeccs után elkezdett szakadni az eső és utána egész nap esett, olyannyira, hogy mire bejutottunk a birkózásra, bőrig áztunk. Kokó még "haza is ugrott" (1 óra a szállodáig, 1 vissza...) átöltözni egy taxiban alvás keretében, mi pedig Huszárral vettünk magunknak új és ami ennél is fontosabb, száraz pólót, a vizeset pedig kiteregettük a csarnokban. A zászlókból még most is csavarni lehet a vizet. Apropó, zászló: tegnap megmérték az egyik helyszínen a VKFC-s zászló méreteit, éppen belefér a megengedett mérethatárba.

Amikor nem esik, szinte elviselhetetlen a páratartalom, 1 pec alatt ömlik az emberről a víz, ha kimegy az utcára és a levegővétel sem olyan egyszerű. A szálloda és a létesítmények  szerencsére légkondisak.

Most végre újra süt a nap!

Éjjel kettőkor (hazai vacsora ideje) felébredtünk. Előtte hazai fasirozottal álmodtam, ezt sajnos itt nem tudtuk összedobni, de Kokónak köszönhetően volt zacskós májgombócleves. :)

Jegyek nincsenek, a helyszíneken teltház sincs, jegy viszont nem kapható. Adva van rengeteg - athéni Olimpián edződött - jegy nélküli magyar meg a magyar leleményesség, meg a kínai rendezők, akik már már úgy félnek nemzetünk szurkolóitól, mint a tűztől. Tudják, ahol magyar jegy nélkül megjelenik, ott ’esemény’ lesz. Ennek alapfeltétele, hogy nap mint nap új cseleket agyaljon ki a bejutásra a táborunk, hiszen a hazaiak is tanulnak, kétszer ugyanazt a trükköt már nem nagyon eszik meg.
 

Tegnap mi vizilabdára kézilabdajegyek segítségével jutottunk be. Meg trambulin tikettel, amit ajándékba kaptunk. A projekt egy órába telt, de megvalósítottuk és bejutottunk, ahogy mindenki. Az utolsó kintmaradó csoport a meccs kezdetén egyszerűen félresöpörte  a rendezőket és bejött.  Ha minden kötél szakad, ez is megfelelő eszköz. :)

A póló meccs közben kaptuk a hírt, hogy Fodor döntőzik birkózásban. A birkózó csarnok elég messze van az uszodától, de ez alvós-taxival nem okozhatott gondot. Aztán bementünk. Kézijeggyel. Birkózásra. :)

A harmadik - utolsó - biztonsági szűrőn megbuktunk  és következett az egyórás nagyjelenetünk. Égre-földre megesküdünk, hogy mi birkózó jegyet vettünk, a jegyiroda csak összekeverte a belépőnket a kézilabdával és különben is 10 000 kilométert utaztunk csak azét, hogy Fodor döntőjén ott lehessünk és különben sem tudjuk, hogy mi az a kézilabda és hogy szerintünk az ugyanaz a sportág, mint a birkózás. Handball is wrestling! Nagyon nem értettük, hogy szerintük ez miért nem igaz…

Egyre több rendező gyűlt körénk, negyed óra elteltével már széket is kaptunk. Tanakodtak. Hívták a főnököt. A főnök meg a főnökét.  Az meg egy kínai-magyar tolmácsot, akit persze mi nem voltunk hajlandóak megérteni. A végén odáig mentünk, hogy közöltük a rendezőkkel, hogy ez az ember nem is magyarul beszél.

Továbbra is égre-földre esküdöztünk. Sírtunk, persze a nevetéstől, de ezt nekik nem kellett tudniuk. Ők is sírtak, annyira sajnáltak bennünket. Segíteni akartak, mindenképpen.
A vége az lett, hogy a kínai rendezők (!) nagy nehezen kerítettek nekünk egy jegyüzért (!), akitől vehettünk 3 jegyet. És szó szerint sírtak örömükben, hogy megoldották a problémánkat.

Utólag is bocsánatot kérek tőlük, nagyon rendesek voltak velünk, nem érdemelték meg, hogy így átvágjuk őket. Viszont a cél ebben az esetben szentesíti az eszközt és a rendezők hibája, hogy a félházas csarnokokba nem lehet jegyet venni.

A taxi nevetségesen olcsó (500 forintért lehet akár 50 percet is taxizni illetve aludni), így mindenhova azzal megyünk. Rengeteg futkozik belőlük a pekingi utcákon. Telefonon felesleges kihívni őket, annyian vannak mindenhol, de a leintésük külön tudományág. Reggel, amikor a SOHO negyedbe mentünk az interneten rendelt jegyeinket felvenni, negyed óra alatt sem állt meg nekünk egy taxi sem.

Aztán Kokó megbízott egy 60-70-80 éves (kortalan?), Mao ruhás nénit, hogy segítsen nekünk. Pár jüan ellenében egy percen belül volt taxink, de a sofőr lány legnagyobb megdöbbenésére idős honfitársa  helyett mi szálltunk be hozzá mindenféle térképekkel, címekkel felszerelkezve.

Lényeg a lényeg, egy vidám út végén megtalálta a keresett irodaházat, közben kínai kabarét hallgattunk, számos nyelv összetákolt mixével próbáltunk kommunikálni és jelentem, Kokó eddig csak Európában hasznosított kifejezései, mint pl. a ’mádmázel’, a ’kukken pakken’, ’kein vexel, kájn törn linksz’ itt is célba találnak. Aztán ahogy telt a nap, egyre jobban ránk tört az időeltolodásos kósrság, ezért a taxiban mindig elaludtunk, de persze előtte a sofőrt figyelmeztettük, hogy ’wir sláfe, du drive und if kommen, du wék mi áp’. Ezt nyomatékosítottuk mindig némi testbeszéddel is, az eredmény mindig hatalmas kacaj és persze célbérkezés majd ébresztés lett.

A közlekedés egyébként nagyon durva, percenként 100 kilométernek megfelelő halálveszéllyel vezet (vagy hogy mondta Rejtő) a milliónyi autós a százezernyi biciklis között, de csodák-csodája, működik a rendszer, autós és biciklis megfér egymás mellett.