Délelőtt terepszemlét tartottunk: a reggeli vízilabda jeggyel bementünk az Olimpiai Sportcentrumba, hogy megnézzük mi a helyzet, hogy tudunk majd bemenni a döntőre, hogy áll ehhez a kérdéshez a többi magyar. Úgy tűnt, hogy érvényes jegy nélkül most sehogy: a biztonságiak erődemonstrációt tartottak, teljesen körbevették az uszodát és percenként ismételgették a hangosbemondóban, hogy ’belépés a vízilabda meccsekre csak érvényes jeggyel lehetséges’. Végignéztük egy honfitársunk érvénytelen jeggyel való  bepróbálkozását, ami mondanom sem kell, kevés sikert hozott. Kezdtünk elkeseredni: jegy sehol, az aranymeccs pedig közeledik…

 

Tettünk Anettel egy utolsó kört a feketepiacon, szerencsére összetalálkoztunk egy amerikai nővel, aki már tegnap is árult 2000 helyi egységért 2 belépőt. Az összeget most sikeresen lenyomtuk 1500-ra és megvettük a két tikettet. Nem olcsó, de az élmény megfizethetetlen vagy hogymonnyák…

 

Huszár nagyobb szerencsével járt: találkozott egy kínaival, akitől kapott belépőt – ingyen. :) A többi magyar is letarolta a piacot (a kínaiak meg a magyar pénztárcákat ürítették ki…), volt olyan is, aki térden állva elkönyörögte a semleges nézőktől a belépőt.

 

A Pegazus szerzett valahonnan +60 jegyet az utasainak, így már volt annyi belépő magyar kézben, amivel sok jegy nélküli társunkat is be lehetett hozni: 5 érvényes belépő közt ellenőrzéskor átsiklanak az őrök az egy érvénytelenen… Egyre többen jutottunk be, de a meccs kezdetére még mindig volt vagy 60 ember, aki kintragadt, köztük a mindig, mindenhol ott levő túrkeveiek is. Őket egy politikusunk hozta be valahogy a 2. negyed végén (személyét fedje jótékony homály, nehogy ebből is politikai ügyet csináljon pár ember, mint ahogy a jegyhelyzetről szóló írás utáni kommentekben is tette :( ). Bárki is volt ő, a segítségét, a hozzáállását köszönjük!

 

Szóval bent voltunk és fantasztikus, soha nem feledhető hangulatot teremtettünk…

 

 

…meccs volt a döntő! Az USA csapatával szerencsére lehetett szép meccset játszani, így a döntő nem fulladt szerb stílusú verekedős harcba.

 

Az aranymeccsről csak emlékfoszlányaim vannak, így erről sokat nem tudok írni. Az egész egy katartikus, fantasztikus, soha meg nem ismételhető álom volt.

A lefújás után, amikor a fiúk az első tiszteletkörüket futották, elkérték az első sorokban állóktól a zászlókat, így került a mi lobogónk Gergőhöz, a többit meg már tudjátok…

 

 

Újdonsült bajnokunk, Vajda Attila! Fantasztikus volt, amit művelt a magyar b-közép közepén. :)

 

 

Kint 40 fok, 80 százalék feletti páratartalom, a csarnokokban 25 fok és jéghideg üdítő. Napi pár óra alvás, órák hosszat tartó séta a feketepiacon a tűző napon,  majd légkondis taxiba való beülés és már kész is a recept az olimpiai lázhoz… Sok beteg van a magyar szurkolók között, engem mára kapott el, ömlik rólam a víz a láztól. Persze ez most egyáltalán nem lényeges! ;)

 

 

Mindenkitől bocsánatot kérek, akinek nem válaszoltam az SMS-ére. Ennek prózai oka van: Kokó véletlenül hazavitte a telefonom töltőjét, így csak néhány percre tudom bekapcsolni a mobilomat naponta. Mindenkinek köszönöm szépen az üdvözleteket! :)

 

 

Akkor vége. :( Mindig fájdalmas, amikor vége van, amikor valami elmúlik. :( Nem akarok szentimentális lenni, ezért inkább nem is folytatom…

 

Talán még annyit kívánnék mindenkinek, hogy az élet bármely területén valósuljanak meg úgy az álmai, mint ahogy nekünk ez a pekingi álom megvalósult. Kívánom azt is, hogy 4 év múlva Londonban minden barátunk ott legyen. Ők nálam sokkal ügyesebben és színvonalasabban tudják írni majd az olimpiai naplónkat és akik nagyon-nagyon hiányoztak-hiányoznak itt, akik nagyon-nagyon megérdemelték volna, hogy itt legyenek.

 

 

Holnap átvedlünk turistákká, van három napunk arra, hogy megnézzük ebben a csodálatos városban mindazt, amit eddig elmulasztottunk. Akit érdekel, erről majd láthat itt képeket és olvashat beszámolókat…